2010. október 18., hétfő

A "keresztény-nemzeti" gondolat érvényességéről

Vannak páran 2010. körül Magyarországon, akik úgy vélik, a "keresztény-nemzeti" koalíció győzelmével csúcsot értünk. Forradalmi fordulatot vizionálnak. Egy rövid vizsgálatban annak járnánk utána, hogyan viszonyul a keresztény és a nemzeti gondolat a progresszióhoz.

A keresztény politika a politizáló katolikus egyházzal jelenik meg a színen. Az egyház maga is lényegében politikai szervezet - hiszen társadalomformáló szerepet vesz magára -, ám pártképviselete majd csak a XIX. század utolsó negyedében alakul meg. Ennek a keresztény politikának két irányzata van: a kereszténydemokrácia és a keresztényszocializmus. Van-e valami ezek mögött? Ha keresztény politikára gondolunk, valószínűleg jóhiszeműen a felebaráti szeretet eszméje jut eszünkbe. A jézusi szeretet eszméje, illetőleg egy olyan társadalom képe, amelyben mindenki mindenkit egyenlőnek tekint, illetőleg kölcsönösen segít. A jézusi szeretet mind a demokráciával, mind a szocializmussal elég jól összeegyeztethető. Csakhogy a kereszténydemokrácia és a keresztényszocializmus köszönőviszonyban sincs a kereszténység (krisztusi) eszméjével. Ezek üres szavak. A politizáló katolicizmus alapvetően a társadalom hierarchizáltságának fenntartására törekszik. Odafent a "tudós" papi elit, odalent a tudatlanságban tartott nép. Egy ilyen struktúra természetes módon is létrejön. A feladat tehát (a kereszténydemokraták és keresztényszocialisták számára) csupán ennek megőrzése, konzerválása. Beszédes, hogy a francia forradalom idejében micsoda dühöt éreznek a katolikus papok ellen. (Egész egyszerűen nyaktiló alá küldik sokukat, csak mert azok, amik.)

A nemzeti gondolat mögött, valljuk be, tartalmat is felfedezhetünk. A története 1789-ben indul, rögtön egy ellentét kibomlásával. Mi a nemzet? Kik a tagjai? - merül fel a kérdés. A hagyományelvű oldal szerint csakis a nemesség jelenti a nemzetet. A "plebejus" irányzat szerint viszont minden állampolgár, tekintet nélkül, melyik társadalmi osztályba tartozik. Világos, melyik irányzat képviseli a progressziót. Egy magára valamit is adó nacionalista 1789 és 1848 között liberális: legfőbb törekvése a jogegyenlősítés. Mi történik Magyarországon 1848/49-ben? A jobbágyság jogállását felszámolják, valamint megnyirbálják a nemesi előjogokat. Mégis a konzervatív nacionalizmus kerül ki győztesen. A forradalmat a konzervatív nacionalizmus erői verik le. Mi lesz a liberális nacionalizmus sorsa? Részleges sikerük megteremti a polgárosodás alapját. A továbbhaladásuk viszont akadályozott. A liberális nacionalizmus e kettős okból felszámolódik. Renegátjaik persze egészen 1918-ig kitartanak.


Ferenc József nacionalizmusa az 1789 előtti kormányzati rendszer visszatérése. A nemzeti oldalon újra feláll az uralkodóház (a "trón") és a katolikus egyház (az "oltár") szövetsége. További célja a nemzetállam valamilyen formában való érvényesítése - ami egy soknemzetiségű birodalomban csakis erőszak révén keresztülvihető.




A Horthy-rendszer pedig lényege szerint ugyanezt képviseli. Azzal az árnyalatnyi különbséggel, hogy a királyt kormányzónak, a nemességet pedig úri osztálynak hívják. Holott a nemzetállam eszménye már 1848. szabadságharcában túlhaladottá vált.






Ami pedig a XX. századot illeti, a szabadságjogok kiterjesztése és a jogegyenlőség kivívása nem kifejezetten a keresztény és nacionalista mozgalmak sikere.

Az 1848. előtti fél évszázadban a liberális nacionalizmus képviselte a politika progresszív irányzatát. 1848-ban a nacionalizmus megszűnik haladónak lenni. A nemzetállam eszméje tűrhetetlenné válik mind a toleráns nyugaton, mind Közép-Kelet-Európa soknemzetiségű birodalmaiban. Hiszen (ez a legfőbb ok) a forradalomban a nemzetiségek aktívan részt vesznek. 1848. átstrukturálja a politika harcmezejét: a nemzetek közötti ellentét helyett a társadalmi osztályok közötti ellentét válik érvényessé.

A keresztény és nemzeti értékrend legfeljebb erkölcsi vonatkozásában védhető - politikai szempontból nem.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése