2011. január 25., kedd

Pálffy eltitkolná, hol dolgozik a neje

Pállfy nem segített feleségének
Budapest - Pállfy István KDNP-s képviselő nem kötné választói orrára, milyen állami megbízást kapott a neje. A kormánypárti politikus a Blikknek nyilatkozott először a kinevezési botrány kirobbanása óta.

A múlt héten a Blikk írta meg: a politikus nejét kommunikációs és marketingmunkatársnak vette fel a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egyik háttérintézménye, a pályáztatást pedig állításuk szerint azért mellőzték, mert „munkabiztonsági okból sürgősen fel kellett venni egy kommunikációs szakembert".

– Nem jártam közben a feleségem munkája érdekében – mondta a Blikknek Pállfy István. Kérdésünkre, hogy nyilvános pályázati kiírás híján egyáltalán honnan értesült neje, Tóth Judit az álláslehetőségről, a kereszténydemokrata honatya úgy válaszolt: „Judit a szakmai kapcsolatai révén tudta meg, hogy a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet olyan embert keres, aki rendezvényszervezéssel és kommunikációval foglalkozik."


A Blikk a múlt héten levelet küldött mind a 386 országgyűlési képviselőnek, egyebek között arra kértük őket: nyilatkozzanak róla, hogy rokonaik közül kapott-e valaki állami megbízást. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy nem tartanák-e szerencsésnek, ha az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatukban feltüntetnék, dolgozik-e közpénzért valaki a rokonaik közül.
Pállfy szerint ilyesmire nincs szükség.
– A politikus családtagja már nem közszereplő, magánügy, hol dolgozik, személyes adat, merre van a munkahelye – magyarázta. – Azt sem lenne könnyű meghatározni, hol húzzuk meg a határt. Csak a feleség vagy a gyermek kerülne a nyilatkozatba, vagy már a sógor, testvér is?
Az ellenzéki képviselők között viszont akad, aki szerint nem ártana egy ilyen nyilatkozat. Az MSZP-s Harangozó Tamás hétfőn kapta meg a Blikk erről szóló levelét.
– Egyáltalán nem lenne probléma egy-két sorral kiegészíteni a vagyonnyilatkozatokat – mondta lapunknak. Szerinte a hivatalos dokumentumban egyébként is fel kell tüntetni a képviselővel egy háztartásban élő családtagokat, alatta pedig elférne egy kérdés arról, hogy ezek között a rokonok között van-e olyan, aki az országgyűlési képviselő megválasztása óta kapott vezetői megbízást állami intézménynél vagy vállalatnál.
Korábban egyébként a Fidesz sem nézte jó szemmel a politikusok rokonainak kinevezését, többször is tiltakoztak például, amikor Szilvássy György volt titokminiszter feleségét, Csáky Bernadettet szakállamtitkárnak nevezték ki a Miniszterelnöki Hivatalban.
Blikk-összeállítás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése