2010. december 15., szerda

Szinte mindent megszavaztak a képviselők – Gyenest is leváltották

Leváltották Gyenes Attila képviselőt a gazdasági- és pénzügyi bizottság éléről a szerdai testületi ülésen. Gyenesről köztudott, hogy Kapus Krisztián polgármester egyik legfőbb Fidesz-KDNP-s kritikusa, aki igen közkedvelt személy választókörzetében és városszerte is.


Szerda délután háromnegyed négykor még nem volt fenn az előterjesztés, de az ülés kezdetére már felkerült aTestületi Kommunikációs Portálra. A határozat-tervezetből kiderül, hogy Kapus Krisztián, a tervezet előterjesztőjeMester Ernőt szánja a Pénzügyi, Gazdasági és Vagyongazdálkodási Bizottság elnöki posztjára, Horváth Gábort pedig a Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Bizottság elnökének jelölik. A fideszesek meg is szavazták mindkettőt.

Az ülésen elfogadták Makányné Óvári Évának, a Többcélú Közös Igazgatású Közoktatási Intézmény vezetőjének azon kérését is, hogy az intézmény nem pedagógus közalkalmazotti álláshelyek számát 35 főről 28 főre csökkentsék 2011. január 01-ei hatállyal.

A képviselő-testület elfogadta a Móra Ferenc Művelődési Központ és a Petőfi Sándor Városi Könyvtár összevonásáról szóló javaslatot. Értesüléseink szerint, az új intézmény igazgatója a jelenleg könyvtárigazgató Kállainé Vereb Mária lesz, hogy mi lesz a sorsa a művházas Vajda Ilonának, nem tudjuk.

Változik a könyvtár nyitva tartása is:
hétfő: zárva, kedd, péntek: 9-17 óra, szerda-csütörtök 12-17 óra,
szombat: 8-12 óra között lesz nyitva az intézmény.

Az átszervezést az olvasói szokásokkal indokolja az előterjesztés.
Megszüntették a Tourinform irodát, és bezár a Városi Mozi is. Csáki Zsolt személyében pedig új mezőőr-vezetőt választottak.

A kiskunfélegyházi kórház igazgatója, Kovács József szerint a megyei kórház hibájából keletkezett havi 15 millió forintos bevételkiesés. A jobbikos Kollár László szerint egyeztetésre van szükség a felek között. Javaslata szerint, Kapus Krisztián polgármesternek Bányai Gáborral, a megyei közgyűlés elnökével kellene felvennie a kapcsolatot.

A testületi ülésen történtekről részletesebben később jelentkezünk.

Kiskunság.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése