2011. január 10., hétfő

Megverte felesége férfi ismerősét a fideszes honatya

 atv.hu / Sebestyén István

Karácsony másnapján féltékenységből bántalmazott egy köztiszteletben álló orvost Kiskunfélegyháza polgármestere, Kapus Krisztián. Az atv.hu-nak azt is több forrásból megerősítették, hogy a fideszes városvezető egy városházi dolgozót lapátra tett az üggyel összefüggésben. Az ősszel polgármesterré választott Kapus személyes ügyei és humánpolitikája még saját frakcióját is megrepesztette. A városvezető cáfol. 
„Tudták Önök, hogy a Polgármester Úr jóvoltából a város köztiszteletben álló polgárának látleletet kellett vetetnie? Karate kölyök újra akcióban?” – így kezdődött az a névtelen email, amelyet december 30-án landolt a kiskunfélegyházi polgármesteri hivatal számos dolgozójának, illetve a helyi képviselőtestület több tagjának elektronikus postaládájában.

A városban már hónapok óta téma, hogy a polgármester nehezen tudja elfogadni, hogy felesége elhagyta őt, és azóta szoros barátságban van egy orvossal. A karácsony utáni napokban meglehetősen gyorsan szárnyra kapott a hír, hogy a feszültség tettlegességig fajult. A levél szerint ez december 26-án történt: a polgármester megvárta míg a doktor távozik az asszonytól, majd a földre teperte és bántalmazta. Az orvos a nyakán sérült.

Az eset megtörténtét egy szemtanú is megerősítette az atv.hu-nak (az affér az utcán történt, így többen is látták), illetve maga a sértett sem tagadta. A doktor azonban elzárkózott a nyilatkozattól, és azt kérte, hogy a nevét se említsük meg.

Az orvost egyébként az utóbbi időben több atrocitás is érte, nemrégiben az autóját „húzta meg” egy ismeretlen, aki a kerekeket is kiszúrta; az ünnepek alatt pedig valaki sprayvel fújta le a házát. A „művet” nem tudta befejezni, addig jutott, hogy „pedo”.

A családi konfliktusnak a polgármester személyzeti döntéseire is erős kihatása van. Az atv.hu részére eljuttatott információk szerint a művelődési osztály vezetőjének azért kellett távoznia, mert Kapus meg volt győződve arról, hogy „közreműködött” abban, hogy felesége elhagyta. Dr. Kása Zsuzsa korábban jóban volt Kapussal és feleségével is, megesett, hogy együtt nyaraltak. Bár az osztályvezetőnek semmi köze nem volt ahhoz, hogy az asszony – aki szintén a művelődési osztályon dolgozott – elhagyta Kapust, a polgármester a választások után nem sokkal azzal állította falhoz, hogy amennyiben elintézi, hogy felesége visszajöjjön hozzá, akkor még menthető a pozíciója. A lehetetlen kérés után nem sokkal az osztályvezető SMS-ben kapta meg a felmondását, és gyakorlatilag egy óra alatt kellett távoznia a hivatalból. Dr. Kása Zsuzsa szintén nem kívánt nyilatkozni, de kirúgásának tényét megerősítette.

A családi ügyeken kívül számos más „érdekesség” miatt is téma a polgármester tevékenysége az alföldi városban. Városházi dolgozók szerint az még csak viccesen furcsa volt, hogy megválasztása után az első munkanapon Kapus órával a kezében állt a hivatal bejárata előtt, és személyesen ellenőrizte, ki mennyit késik, majd pedig utasította a dohányzó munkatársakat, hogy a dohányzásra szánt időt túlórában dolgozzák le (hangsúlyozva, hogy a dohányzás deviáns magatartás). Az viszont már nem annyira humoros – mondta az egyik munkatárs –, hogy a polgármester kedvenc szavajárása szerint „elindult a vonat, aki nem száll fel, azt eltapossuk”.

Kapus Krisztián egy panoptikumban, Jasszer Arafat és Szaddam Husszein viaszbábuja között.


A 37 esztendős Kapus Krisztián a Fideszen belül a 2006-os választások után kezdett felfutni. Az akkori országgyűlési választásokon Endre Sándor fideszes jelölt – minimális szavazatkülönbséggel – kikapott a szocialista Garai Istvántól, ezért a pártban új jelölt után néztek. A fiatal, agilis, törekvő Kapus megfelelő választásnak tűnt. A politikus számos diplomát szerzett – többek között magyar-könyvtár, orosz irodalom és nyelv tanári képesítése mellett katolikus hitoktatói oklevéllel is rendelkezik –, és 2003-tól a helyi katolikus gimnáziumot és szakiskolát igazgatta. Idén tavasszal nem meglepő módon sikeresen hozta a körzetét, ősszel pedig a polgármesteri székbe is beleülhetett (nem egészen 38 százalékos támogatottsággal).

A 14 fős helyi közgyűlésben a Fidesz frakció stabil, 9 fős többséggel rendelkezik, ám úgy tűnik, a képviselőcsoporton belül is vannak olyanok, nem férnek fel a „Kapus-vonatra”. Nem csak a hivatalban, hanem a városban is felháborodást keltett, a frakcióban pedig súlyos belső feszültségeket okozott, hogy a polgármester leváltatta – többek között – a Pénzügyi, Gazdasági és Vagyongazdálkodási Bizottság elnökét. Gyenes Attila menesztését a polgármester azzal magyarázta, hogy frakciótársa lelkileg megfáradt.

Gyenes Attila egyébként az egyik legnagyobb támogatással jutott be saját körzetéből a közgyűlésbe. A helyiek szerint ebben nagy szerepe van annak, hogy a jócskán eladósodott város szinte egyetlen nagy volumenű beruházását ő hozta tető alá az előző ciklusban: pályázati támogatással 540 millió forintból egy teljes lakótelepet rehabilitáltak. Az érintett választókörzetben aláírásgyűjtés kezdődött, hogy a polgármester bírálja felül a bizottsági elnök leváltásáról szóló döntést.

Gyenes az atv.hu-nak elmondta: nem tudja, mi volt leváltásának valódi indoka, azt viszont sejti, hogy egy felügyelőbizottsági pozícióból is el akarja őt távolítani a polgármester. Hozzátette: azért is fáj neki mindez, mert Kapus Krisztiánnal gyerekkori jó barátok voltak, szinte „egy templomban” nőttek fel, vagyis mindketten erőteljes vallásos nevelést kaptak. A frakción belüli feszültségek kapcsán Gyenes hangsúlyozta, hogy nem fog kilépni, és a továbbiakban is nyitott az egyeztetésre.

Úgy tudjuk, a Fidesz felsőbb vezetését is tájékoztatták már a félegyházi feszültségekről, ott azonban helyi ügynek minősítették mindezt, ami azt jelenti, hogy felülről nem fognak belenyúlni a helyzetbe. Ugyanakkor több forrásunk is azt mondta, a visszajelzések arra engednek következtetni, hogy Kapus elkezdte kiírni magát a nagypolitikából, és a következő epizódban már kétséges a szereplése. Ezzel arra utaltak, hogy négy év múlva nem lesz ennyi parlamenti képviselő, és a választókerületek határait módosítani fogják.

Az ügyben megkerestük Kapus Krisztiánt is, aki nem adott lehetőséget arra, hogy szóban tegyük fel neki kérdéseinket. Levélben 10 kérdést küldtünk el neki, amelyekre a következő választ kaptuk: „Jól látható a kérdéseiből is - azt hallottam, azt mondták stb.-, hogy a felvetések egyáltalán nem megalapozottak és a tényekkel sem alátámasztottak! Sajnálattal veszem tudomásul, hogy ezen rágalomhadjárat egy újabb megtervezett politikai támadás része, sajnos a 2010-es választási kampány ma sem ért véget 
Kiskunfélegyházán.”

atv.hu / Sebestyén István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése