2010. december 20., hétfő

Kimondják az ítéletet a médiáról

A fideszes többségű parlament több erősen vitatott törvény elfogadására készül az őszi parlamenti szezon utolsó ülésein. A képviselők hétfőn szavaznak a sajtószabadság végét jelentő új médiatörvényről, a jövő évi büdzsé módosításairól és a nők korengedményes nyugdíjazásáról is. A parlament hétfőn, kedden és csütörtökön ülésezik, a zárónapon fogadják el a jövő évi büdzsét.


Mesterházy: cinikus és arrogáns a kormány stílusa

A Fidesz frakció nem tanult semmit abból az időszakból, amikor 1998 és 2002 között kormányzott, ugyanolyan cinikusak és arrogánsak - kezdte beszédét a szocialista politikus.

Szerinte annyiban még rosszabb is a helyzet, hogy kétharmad birtokában még cinikusabbak és még arrogánsabbak. Úgy vélte, mindez kiegészül dilettantizmussal is. "A választások előtt egy évvel már lehetett tudni, hogy ők kormányoznak majd, fel lehetett volna készülni a kormányzásra, de semmilyen ilyen elképzelésük sem volt. Dilettáns és ad hoc a kormányzás technikája" - bírálta a kormányt Mesterházy Attila.




Ez a kétharmad nem arról szólt, hogy a saját hatalmukat betonozzák be, hanem egy erős kéz koalíciós kompromisszumok nélkül oldhat meg problémákat. Ők nem kötnek kompromisszumot, de nem is törődnek mások problémáival - mondta.

Mesterházy Attila szerint számos olyan témát nem mert a Fidesz behozni, ami valóban tabukat dönthetne le. "Egyéni képviselői indítvány útján nyújtják be a javaslatokat, s akik kritizálták a kormányt azt ellehetetlenítették. Az MSZP is erős kritikát mond, rögtön le is akarnak számolni a szocialistákkal - fogalmazott. 

A politikus beszéde végén arra figyelmeztetett, hogy minden hatalom elzavarható és leváltható.

Navracsics Tibor válaszában azt állította, hogy senki sem mondta, hogy egyik pillanatról a másikra bekövetkezik a Kánaán. "Azt mondtuk, hogy megszorítások nélkül is ki lehet jutni a válságból" - fogalmazott hozzátéve, hogy azt is mondták, hogy kemény munka vár mindenkire, és hogy sokan nehezen viselik majd ha keményen kell majd dolgozni. Szerinte a szocialistákon most ez látszik.

"Nyolc évük volt arra hogy tönkretegyék az országot, ennek helyrehozására nem elég fél év" - tette hozzá.

Jókívánság-gyűjtemény a kormány programja

Schiffer András felidézte Orbán Viktor korábbi mondatait, amiben a kormányfő a szerénység és az alázat fontosságát hangsúlyozta. Az LMP-s politikus szerint viszont a mostani kormányban nyoma sincs az alázatnak, hiszen az átláthatóságot elősegítő 36 javaslatuk közül egyet sem támogatott a Fidesz. 

Schiffer András szerint a kabinet kormányprogram helyett jókívánság-gyűjteményt nyújtott be. Úgy vélte, a változtatások csak a gazdagok zsebét hizlalták, lesz olyan bankvezér ugyanis, aki 30 millióval vihet többet majd haza, míg a pályakezdő gyermektelenek akár 30-50 ezer forinttal is károsodhatnak. 

A "voodoo-gazdaságpolitikának" négy súlyos következménye lesz. Szegényellenes társadalompolitika alakul ki, a sztrájktörvény szigorítása miatt munkavállaló-ellenes fellépés várható, a nyugdíj miatt feléli Magyarország a jövőt, valamint felszámolják az Alkotmányosságot és a jogbiztonságot.

Cséfalvay Zoltán a kabinet nevében azt állította, hogy a kormány dolgozik a verseny erősítésén, és az egyszerűbb szabályok megteremtésén. Az állami újraelosztásán is dolgoznak, "minél kevesebb pénzt oszt szét az állam, annál kevesebb lehetőség van arra, hogy ellopják" - fejtegette.

Egymillió munkahelyről szólva elmondta, hogy csak a vállalkozások képesek arra, hogy létrehozzanak ennyi munkahelyet. Az adórendszeri változtatások is ebbe az irányba mutatnak - mondta.

Megszűnhet a sajtószabadság

Nemzetközi szinten is tiltakoztak ellene, de valószínűleg átmegy a médiatörvény
A Cser-Palkovics András, Menczer Erzsébet és Rogán Antal fideszes képviselők által jegyzett javaslat ellen számos hazai és nemzetközi szervezet tiltakozott, köztük az Európai Újságíró Szövetség (EFJ), az Európai Lapkiadók Egyesülete (ENPA), a Lapok és Lapkiadók Világszövetsége (WAN-IFRA), a Freedom House és az Európai Együttműködési és Biztonsági Szervezet (EBESZ). A Nemzetközi Sajtó Intézet (IPI) és a Dél- és Kelet-európai Média Szervezet (SEEMO) pedig közös delegációt küldött Magyarországra, mert aggasztónak találták a magyar sajtószabadságra nézve a készülő törvényt. Sokan a Fideszen belül sem támogatták a javaslatot.

A tervezet értelmében rendeletalkotási jogot kap majd Szalai ¬Annamária, a médiahatóság elnöke, aki az egész rendszert irányítja. Súlyos szankciókkal is fenyegetik a hírcsatornákat - napilapok és internetes sajtótermékek esetében 25 millió forint, hetilapok esetében 10 millió forint -, amivel anyagilag ellehetetleníthetik őket. Nem egyértelmű viszont, hogy mi minősül jogsértésnek, ráadásul a szankció kiszabásáról a fideszes tagokból álló médiatanács dönt.

Nyugdíjügyben is döntenek

Hétfőn lehet a zárószavazása az Orbán Viktor, Kósa Lajos és Lázár János által jegyzett politikai nyilatkozatnak, amely a kötelező magán-nyugdíjpénztári tagok védelméről szól. Ebben garantálnák az egyéni számlavezetés intézményét, a befizetések értékállóságát és a veszteségek jóváírását az állami nyugdíjrendszerbe átlépő magán-nyugdíjpénztári tagoknak. 

A politikai nyilatkozat mellett pont kerülhet a nők korengedményes nyugdíjazására is. A javaslat szépséghibája, hogy a negyven évbe nem számítanak bele az iskolai évek, valamint három gyerek esetén csak nyolc év számolható el. Az "apróbetűs" rész miatt mindössze néhány ezer nőt érint kedvezően a változtatás.

Csütörtökön lesz költségvetése az országnak

Hétfőn a jövő évi költségvetéshez benyújtott csaknem 700 módosító javaslatról is szavaz a Ház. A képviselők ezúttal az egyes fejezeteken belüli átcsoportosításokról döntenek. A jövő évi büdzsé végszavazása csütörtökön lesz.

A kormány közben azt is jelezte, hogy kérni fogják: a parlament hosszabbítsa meg jövő márciusig az októberi vörösiszap katasztrófa miatt elrendelt veszélyhelyzetet Kolontár körzetében, az erről szóló országgyűlési határozat ugyanis december 31-én lejár. Ennek keretében Pintér Sándor belügyminiszter fog beszámolni a képviselőknek a katasztrófa sújtotta területeken eddig elvégzett munkákról.

A tavaszi ülésszak várhatóan február 14-én kezdődik plenáris üléssel. A kormány már benyújtotta a törvényalkotási programját, amelyben 12 törvényjavaslat szerepel.

nepszava.hu/Független Hírügynökség

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése