2011. február 9., szerda

Elfogadták Kecskemét idei költségvetését

 Délmagyar.hu 

Kecskemét - A Kecskeméti közgyűlés szerda délelőtt elfogadta Kecskemét idei költségvetését, amelynek főösszege mintegy 35 milliárd forint.

 

Köszönjük Olvasóink figyelmét, mai tudósításunk véget ért.

11:56: A közgyűlés hozzájárult, hogy zártkörű pályázatot írjanak ki, miután Mercedes gyár kérésére tehergépjármű szervizt létesítene a Hovány Kft. Ehhez 4.000 négyzetméternyi területre van szüksége, amely közvetlenül a cég tulajdonában lévő Szent László körúti telek mellett helyezkedik el. A képviselő-testület döntése értelmében az igényelt területre – amelynek bruttó értéke 37,5 millió forint - zártkörű pályázatot írnak ki, amelyre kizárólagos pályázóként a Hovány Kft.-t hívják meg.

11:49: A közgyűlés döntése értelmében pályázatot nyújt be az önkormányzat a belvízzel kapcsolatos többletkiadások finanszírozására. Nagypál Sándor alpolgármester ezúton is megköszönte a belvíz elhárításában segítséget nyújtó cégek, és magánszemélyek segítségét. Beszámolójában elhangzott, hogy a város az elmúlt hetekben közel 15 millió forintot költött a védekezésre annak érdekében, hogy a házak megközelíthetőek, az utak járhatóak legyenek. A városban egy lakóház és három melléképület dőlt össze a városban. Az önkormányzat a pályázat keretében vállalja, hogy a költségek 30 százalékát saját erőként biztosítja.

11:31: A közgyűlés megszavazta a Városi Támogatási Program bevezetését. A most megjelenő program egy egységes szempontok alapján, átláthatóbban és egyszerűbb formában működő pályázati rendszer lesz, 154 millió forintos keretösszeggel. A lényege, hogy a szervezetek korlátlan számú projekttel pályázhatnak ugyan, de egy szervezet, egy adott projektre csak egy pályázatot nyújthat be. A 154 milliós keret összesen 12 nevesített – oktatási, kulturális, szociális, egészségügyi, ifjúsági, sport és szabadidő, idősügyi, egyházügyi, környezetvédelmi, kisebbségi, mezőgazdasági, műemlékvédelmi – program között oszlik meg.

11:20: A közgyűlés hosszas, de végig kultúrált hangnemben zajló vita után, 14 igen szavazattal elfogadta Kecskemét idei költségvetését, amelynek főösszege mintegy 35 milliárd forint. Ebből az állami támogatás aránya 20,33 százalék, ami mintegy 1,5 százalékkal több mint a tavalyi.

11:08: Még mindig Kohajda Lászlót hallgatjuk. Képviselőtársai közül már többen is reklamáltak amiatt, hogy sokat beszél, kisebb vita is kerekedett belőle.

10:52: Kohajda László képviselő rákérdezett, mi lesz a történelmi emlékparkkal, miután nem szerepel a költségvetésben. Zombor Gábor válaszában elmondta, hogy márciusban lesz kormánydöntés erről a beruházásról.

10:45: Továbbra is a képviselők észrevételeit hallgathatjuk, Zombor Gábor pedig türelmesen válaszol minden javaslatra, kérdésre.

10:32: Kriskó Dávid (LMP) képviselő szorgalmazta, hogy a város vezetése vizsgálja felül a Mega-Sped Kft.-vel a síkosságmentesítésre kötött 220 milliós szerződést, faragja le ennek összegét akár 40-50 millió forinttal is, és ezt fordítsák ifjúsági célokra.

10:29: Továbbra is Brúszel László értékeli a költségvetést.

10:18: A szakállától megváló dr. Brúszel László (MSZP) elsőként a polgárőrség támogatásáért emelt szót. A képviselő szerint az elmúlt három év legnehezebb éve jön, nehéz lesz tartani a költségvetési számokat. A bevételek szempontjából a helyi bevételek kissé optimisták.

10:13: Szemereyné Pataki Klaudia alpolgármester asszony hozzászólásában elmondta, hogy 2006 óta, négy év alatt duplájára nőtt Kecskemét költségvetési főösszege. A hitelállományeról úgy vélekedett, hogy egyáltalán nem veszélyezteti a költségvetést, hiszen ezeket a fejlesztésekre vették fel, és a költségvetés bevételi oldala bőven fedezi.  Más alapokra helyezték a város gazdálkodását, és ebben az évben is van kilátás, és ezzel a költségvetéssel stabilan végig tudják vinni az évet.

10:09: Dr. Zombor Gábor elárulta, hogy Kecskemét az egyetlen olyan magyar város, amelynek számlavezető bankja tízmilliárdos hitelkeretet is elérhetővé tenne, amennyiben igényük lenne rá. Ez is bizonyítja, hogy a város gazdálkodása kiemelkedő hazai szinten.

09:59: Kohajda László független jelölt elmondta, inkább az LMP által elmondottakkal ért egyet, az ökopolitika ugyanis nem elkerülhető, az így-is úgyis jönni fog. Ezt a gondolkodásmódot nem látja a költségvetési rendeletben.

09:56: Falusi Norbert (LMP) szerint az idei költségvetés nem gondol a jövő nemzedékére, nem segíti elő a fenntartható gazdaságot. Ilyen a hulladékfeldolgozás, a helyi picra termelő mezőgazdaság támogatása. Hozzátette, elégedetlenek az ifjúságpolitikára fordítandó összeggel is.

09:53: Most a frakciók véleményezhetik a költségvetési terveket. Az MSZP részéről Király József úgy értékelte, hogy Kecskemét sokkal jobb helyzetben van mint a többi magyar város. Érdekesnek ítélte, hogy tavaly még megszorításokról beszéltek, mára ebből takarékosság lett. Az MSZP számításai szerint a központi támogatás mindössze 1,5%-kal nőtt a tavalyi évhez képest.

09:52: Jelentős változás lesz, hogy a városrészi önkormányzatoknak nagyobb szerep de jelentősebb forrás is jut. A részönkormányzatok összesen 83,5 millió forinttal gazdálkodhatnak 2011-ben.

09:49: A polgármester tájékoztatójából megtudtuk, hogy a város bevételei között idén jelentős, közel 7 milliárd forintos tétel a helyi adóbevétel, amelyből a helyi iparűzési adó 6 milliárd forinthoz közelít.

09:44: Az előterjesztésből kiderült, hogy a város idei kiadásainak több mint 30 százalékát a fejlesztések teszik ki. A pályázatokhoz biztosítani kell a megfelelő önrészt, ezen kívül számolni kell azzal, hogy a projektek jelentős része utófinanszírozott, tehát az elnyert összeget is meg kell előlegezni. Épp ezért az önkormányzat rulírozó típusú hitelszerződést köt, mintegy kétmilliárd forint értékben. Ennek az az előnye, hogy amint egy-egy projekt támogatási összege megérkezik, az önkormányzat a hitelt azonnal visszafizetheti, és később ismét igénybe veheti.

09:36: Következik Kecskemét 2011-es költségvetésének tárgyalása.
Dr. Zombor Gábor elmondta, hogy a legfontosabb célkítűzésük az volt, hogy a város működése stabil maradjon, folytatni tudják a már folyamatban folyamatban lévő fejlesztéseket, és újabb beruházásokat készíthessenek elő. Egy átláthatóbb és igazságosabb támogatási rendszert igyekeztek kialakítani.

09:30: 19 igen szavazattal jóváhagyta a közgyűlés a Mezeiváros és Ürgés integrált jellegű városrehabilitáció elő-akcióterületi tervének módosítását. Mint megtudtuk, az EATT módosítására azért volt szükség, mert időközben a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség felfüggesztette a pályázati felhívást, később pedig új felhívás és útmutató jelent meg. A tervek szerint a terület közúti elérhetőségét a Kórház utca felől kerítéssel akadályozzák meg, és faültetéssel zöld térfalat hoznak létre a Kórház utca déli részének teljes hosszában. A projekt egyéb elemei: 12 önkormányzati bérlakás felújítása, egy közösségi ház építése, játszótér és sportudvar kialakítása, Műkerti sétány középső részének felújítása, fedett buszvárók kialakítása, faültetés, padka- és árokrendezés, három utca leaszfaltozása, és két utca burkolatának felújítása. A projekt teljes költségvetése – a különböző közösségépítő programokkal, szociális szolgáltatásokkal együtt – 541 millió forint.

09:24: A közgyűlés ellenszavazat nélkül elfogadta a Rákóczi út – Vasútkert revitalizációjának konzorciumi megállapodását, egyben felhatalmazta a polgármestert ennek aláírására. A konzorciumban részt vevő partnerek: az önkormányzat, a megyei bíróság, a Kik-For Kft. valamint a Piac- és Vásárigazgatóság. A projektre 1,5 milliárd forintot nyert a város, a saját önkormányzati erő pedig mintegy 218 millió forintot.

09:14: Király József, az MSZP frakcióvezetője szóvá tette, hogy a mai közgyűlésre pár napja napja kapták meg a mintegy 1000 oldalas előterjesztési anyagot. A képviselő J. F. Cooper Nagy indiánkönyvéhez hasonlította az anyagot, mert ebből is annyi derül ki ennyi idő alatt, hogy voltak az indiánok, a franciák és az angolok, de érdemi információkat nehéz leszűrni ekkora anyagból.

09:05: A napirend előtti felszólalásokkal elkezdődött a mai közgyűlés.

09:03: Néhány perces késésel kezdődik a mai ülés. A legfőbb napirendi pont az idei költségvetés megtárgyalása lesz, de szintén fontos téma lesz a Rákóczi út – Vasútkert revitalizációjának konzorciumi megállapodásának-, a Tó Hotel értékesítésére kiírt pályázat- és a városrehabilitációs programmal kapcsolatos napirendi pontok elfogasása.

Köszöntjük Olvasóinkat a városháza díszterméből. Hamarosan kezdődik az idei első közgyűlés.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése