TrióTv
A tizenkettedik jótékonysági bálját rendezte meg szombaton a Móra Ferenc Gimnázium. Az estén az iskola mozgásszínház csapata, valamint Csepregi Éva is fellépett.
A tizenkettedik jótékonysági bálját rendezte meg szombaton a Móra Ferenc Gimnázium. Az estén az iskola mozgásszínház csapata, valamint Csepregi Éva is fellépett.
Több mint 200 vendég ropta a táncot a Móra Ferenc Gimnázium hagyományos jótékonysági bálján.
A megjelenteket Rosta Ferenc iskolaigazgató köszöntötte, majd az olaszországi Feltre Vellai delegáció tagjai adtak át ösztöndíjakat négy gimnazista diáknak sport és tanulmányi eredmények alapján.
Az iskola régóta óta jó kapcsolatot ápol a Giorgio Del Paz olasz gimnáziummal, ahonnan minden évben érkeznek vendégek a báli rendezvényre.
A tizenkettedik jótékonysági bál tapasztalatairól a szervezőt kérdeztük, aki szerint mára Félegyháza kultikus eseményévé vált programjuk.
Az intézmény igazgatója szintén elégedett volt a bál megszervezésével.
A jótékonysági rendezvény bevétele várhatóan a kétszáz éves gimnázium emlékkönyvének kiadására fordítódik majd, mely a tervek szerint a tanév végén jelenik meg.
A 12. jótékonysági bálon a nyitótánc és a vacsora mellett többek között a gimnázium mozgásszínház csapata is fellépett, akik akrobatikus rock and rollt adtak elő, majd Csepregi Éva mozgatta meg a közönséget örökzöld Neoton slágereivel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése