Nem tudok sok ahhoz foghatót mondani, mennyire fontos Magyarország lakóinak szellemi felemelkedése. Mert azt látom, hogy beszűkült a magyar gondolkodás spektruma. Honfitársaink közül egyre többen adják át magukat a zsigeri érzéseknek. Kevés a hosszabb távra kitekintő megfontolás, a pillanatnyi álláspontok diadala látszik. A jó és a gonosz küzdelme tölti be az emberek képzeletét, eleve leosztottnak vélt, ám zömükben hamis kártyákkal.
Nem fogom azt állítani, hogy a szocialista támogatók mind csuda jó emberek, és azt sem, hogy a kormányoldalon csupa gonoszak, jobb esetben megtévesztettek lennének. Viszont azt sem ismerem el, hogy a letűnt rezsim maga lenne a métely, amint azt sem, hogy az újak hoznák a könnyű megváltást.
Azt viszont határozottan állítom, hogy a bukott politika is tele volt igazsággal, amint nem vonható meg az újaktól sem ugyanez. Azonban nem a baloldaliság bukott, még kevésbé sem a konzervativizmus győzött, hanem mindössze a hatalom akarása váltott szereplőket. A mai pártok óhatatlanul a társadalom eszmei igénytelenségének nem csak megtartásában, hanem egyenesen növelésében érdekeltek, mert sokkal könnyebb út egyszerű üzenetekkel operálva választói sikereket elérni, mintsem a valódi problémákra összpontosítva népi támogatottságot felépíteni.
Márpedig az MSZP-re pont a nehezebb út vár. Minden erőnkkel az új gondolatok előállításán kell fáradozzunk. Ugyanazzal a világképpel, amellyel sikerült egy hatalmasat buknunk, nem fogunk előrébb lépni. Bődületes tévedés volt abban az álomban ringatóznunk, hogy a puszta magyarázatokra alapozott egyéni öntudat majd magától Nyugatra lendíti az ország szekerét. A politikai eszmefuttatások nem pótolhatják az emberek lelkéből és fejéből hiányzó elemeket.
Modern baloldaliságunk a közösségi élményekre építkezve bontakozhat ki. Kezdve a gyerekeknél. Bármennyire is fájdalmas, a magyar gyerekek nagyobbik hányada alig-alig nyaral, már amennyiben nyaralásnak lehet nevezni azokat az egyéni kényszermegoldásokat, amelyekbe a szüleik belebonyolódnak. Továbbmenve, a fiatalok számára a tematikus táborok sokat hozhatnak, hiszen iskoláink szinte szemernyi kapaszkodót sem adnak az egyébként roppant életszerű dolgokhoz, úgymint háztartástan, pénzügyek, állampolgári és európai ismeretek, avagy alkotmányos kérdések, feltéve, hogy a készülőfélben lévő újdohos dogmagyűjtemény majdan kiérdemli-e az „alkotmány” elnevezést? Állam és polgára közötti kapcsolat annál sokkal összetettebb, hogy ezeket csupán közvetlen viszonyként értelmezhessük. Egy civil közösségeket is magába foglaló világkép az a lehetőség, amellyel a baloldal újra a társadalom iránytűje lehet.
Modern baloldaliságunk kiemelt tétele az emberi méltóság ethoszának megerősítése. Ez ügyben nagy bajban van Magyarország. A mindennapi közbeszédünk durva szavai, ám inkább a mögöttük álló durva gondolatok a mai civilizált világ lényegének mondanak ellent. Országunkban sajnálatosan eluralkodott vitakultúránk, pontosabban vitatkozási gyakorlatunk nem kérdésekre, véleményekre, hanem dorongokra összpontosít. A vitákban ugyanis az a valódi győztes, aki gondolatilag gazdagodik, s nem az, aki valahogyan érvényesíteni képes a maga nézeteit. Az életünket körülvevő rengeteg hazugság, különösen, ha ezeket vezető intézmények állítják elő, a legnagyobb métely, ami hazánk nyakába szakadhatott.
Modern baloldaliságunk legnagyobb feladata a tervezhetőség és a fenntarthatóság együttesének felemelése. Más szavakkal a szakpolitikák terén is célszerű újat alakítanunk, olyanokat, amelyek nem feltétlenül azért időtállóak, mert valamilyen jogi háttér ezt garantálja, hanem azért, mert érthetőek és az emberekből a közös cselekvés igényét váltja ki. Van ennek a kérdéskörnek egy csalóka vetülete, ugyanis sokan letudottnak vélik a természettel kapcsolatos szolidaritási igényeinket az által, hogy hivatkozható egy parlamenti párt, amely elsődleges témájaként állítja a „zöld” világot. A fenntarthatósági problémakör azonban a legkevésbé sem önálló diszciplína, hanem szemlélet, tehát politikai termék.
Aktuálisan viszont az a helyzet állt elő, hogy megannyi belső gondunk mellett most Európa élére kell álljunk, hiszen januártól egy fél évig Magyarország az Európai Unió éppen soros elnöke. Történelmi előretekintésben alighanem ezen egyetlen alkalommal. Kétségtelen, az idetartozó feladatok a kormány vállát nyomják, de emlékét hazánk fogja viselni. Az előjelek nem bíztatóak. A magyar miniszterelnököt ugyanis a minap lényegében csak egy teadélutánra érdemesítették Moszkvában, jóllehet egy hónappal az európai elnökségi periódusunk kezdete előtt egy földrész időleges vezetőjeként kellett volna megmutatkoznia. Még a nyáron Pekingben sem utalt semmi egy komolyabb szerepvállalásra és nagy kérdés, hogy az USA elnöke miként viseltetik majd egy átmenetileg magyar vezetésű Európához?
Nagy kár volt tehát a fülkeforradalmi belpolitikai képzelgéseket belevarrni abba az üzenetkötegbe, amit ma a „Magyarország” név jegyez, s éppen ezért gondolom sürgetőnek, hogy a modern baloldalra pozícionált, de a közösségi, civilizációs és fenntarthatósági szemlélete okán más politikai igényekkel is konform MSZP mihamarabb egy árnyékkormányt alakítson, amely belülre és kívülre egyaránt világos jelzés lehet arra nézvést, hogy van alternatív megoldása a momentán ránk szakadt bumfordi országimázsnak. Észhez, magyar!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése