Törőcsik Mari érdemes művész, kétszeres Jászai Mari-díjas és háromszoros Kossuth-díjas színművésznőnk ma, 2010. november 23-án ünnepli hetvenötödik születésnapját. A jeles esemény alkalmából az m1 a művésznő egy 1961-es filmjét, a Házasságból elégséges című vígjátékot vetíti.
Törőcsik Mari 1935. november 23-án született Pélyen. Pályafutása már a Színművészeti Főiskola alatt elkezdődött, Fábri Zoltán Körhinta című filmjében játszhatta a főszerepet, amellyel azonnal belopta magát a közönség szívébe. 1958-tól húsz éven át a Nemzeti Színház művészeként dolgozott, de közben számtalan filmszerepet is vállalt, olyan nagy rendezőkkel dolgozott együtt, mint Jancsó Miklós, Makk Károly, Tímár Péter, vagy Maár Gyula.
1979-től egy éven át a győri Kisfaludy Színház művészeti vezetőjeként tevékenykedett, 1980 és 1990 között a Mafilm társulatának tagja volt, 1990-től 1993-ig a szolnoki Szigligeti Színház tagja volt, majd igazgatta a Thália Színházat, és vendégszerepelt a Katona József Színházban.
Törőcsik Mari kétszer ment férjhez, első házasságát a szintén színművész Bodrogi Gyulával kötötte, a másodikat pedig Maár Gyula filmrendező-forgatókönyvíróval, aki kifejezetten a számára is írt filmeket. A színésznő a 2008. év végén komoly egészségügyi krízisen ment keresztül, újra kellett éleszteni, hosszú ideig mély kómában volt, és gép lélegeztette. Szerencsére azóta talpra állt, és ismét színpadra lépett.
2010. november 23-án, Törőcsik Mari születésnapja alkalmából az m1-en vetítik a művésznő egy 1961-es filmjét, a Házasságból elégséges című vígjátékot, amelyben Bodrogi Gyulával együtt játszik.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése