2011. február 23., szerda

Tükörképben a félegyházi kórház

Kis-kunság Online
10 milliárdos beruházás keretében fejleszthetik a kiskunfélegyházi kórházat, miközben az intézmény dolgozói félnek attól, hogy véleményüket élő műsorban is elmondják. Ez derült ki a Trió Televízió Tükörkép című magazinjából, melynek készítői kéthetente keddenként vitatják meg az aktuális témákat, lehetőséget adva arra, hogy bárki betelefonáljon az adásba. A legutóbbi műsorban szó volt az Aranykapu vásárra megkötött szerződésről is. A szerkesztőség figyelmét egy e-mailben arra hívták fel, hogy közterületet csak hatósági engedéllyel lehet bérbe adni.

Nem először foglalkozott a Trió TV a kiskunfélegyházi kórház helyzetével. A magazinműsor tavaly év végi indulása óta folyamatosan téma az aktív ellátás megszűnése. A február 15-i adásban azt a hírt is megvitatták, amely szerint 10 milliárdos beruházás keretében a kórház, a gyógyfürdő, a strand, valamint a volt Fürdőszálló fejlesztésével szolgáltató centrumot hoznak létre a városban. A Tükörkép című műsorban azonban arról számoltak be, hogy az intézmény dolgozói félnek attól, hogy élő adásban mondják el véleményüket a kórház működéséről.

A 10 milliárdos fejlesztést a Primatus Ecofinance Consulting Kft. fogja össze, a Kft-vel a kiskunfélegyházi képviselő-testület decemberi ülésén kötöttek megállapodást. A testületi anyag szerint Kiskunfélegyháza földrajzi, természeti adottságai miatt alkalmas az egészség- és élményturisztikai fejlesztések megvalósítására. A tervekben az szerepel, hogy a kistérség termálrégióvá alakul. A Primatus elsősorban tanácsadói tevékenységet végez, ami nem jelent anyagi kötelezettségvállalást az önkormányzat számára.
A Trió TV Tükörkép című műsorában a beruházás kapcsán élesen bírálták a kiskunfélegyházi kórház igazgatóját. Az egyik állandó vendég, Fricska József úgy fogalmazott: Dr. Kovács Józsefvezetése alatt tönkrement a kórház, és fontosabb feladat lenne a sebészet, a belgyógyászat és a szülészet visszahozatala a kecskeméti kórháztól.
Kiskunfélegyháza polgármestere szerint egyoldalú a műsor, Kapus Krisztián ezt abban a levélben közölte, melyben a szerkesztőség meghívására válaszolt (A Trió TV a verési ügyről is kérdezte volna a polgármestert, aki nem fogadta el a meghívást.) A Tükörkép műsorvezetője az SZDSZ volt önkormányzati képviselője, Vida Pál, de a többi vendég, Tancsa JánosFricska József és Kiss Kálmán is tagja volt már a félegyházi közgyűlésnek, így ismerik a döntéshozatali folyamatokat és az önkormányzat, valamint a városi intézmények működését.
Ezért is foglalkoztak a február 15-i adásban az Aranykapu vásár szerződésével is. A Trió TVbirtokába jutott egy e-mail (Vida Pál a küldő személyéről csak annyit jegyzett meg, hogy: „Az Ellenállás Hangja”), mely szerint nem köthetett volna szerződést az önkormányzat az Aranykapura, mert a közterületet polgármesteri jogkörrel, csak hatósági engedély formájában lehet bérbe adni, szerződéssel nem. A levélben, melyből a műsorban is idéztek, ez szerepel: A polgármester nem köthet erre szerződést, neki annyi dolga kellene, hogy legyen, hogy a hivatal által előkészített hatósági engedélyt aláírja. A hivatal pedig nem térhetne el a rendeletben meghatározottaktól, tehát térképmásolat alapján, pontosan kiszámolt igénybe vett négyzetméter és árfekvés szerint kellene kiszámolni a díjat. Ez azonban számítások szerint millión felüli összeg lenne.
A szerződést a végén, igaz ” helytelenül”  Kapus Krisztián polgármester névvel írták, azaz teljesen törvénytelenül kötötték. Igaz, a polgármester ezt már nem írta alá, hanem távollétre hivatkozva az alpolgármesterre hárította e „nemes” cselekedetet. Így az alpolgármester, ahelyett, hogy jogilag utánajárt volna, avagy a Városházán kikérte volna egy jogász véleményét,  bután aláírta a „szerződést”, ezzel ő is törvénytelenséget követett el.
Ez a kategória a BTK-ban: Hivatali visszaélés (jogtalan előny szerzése), valamint jelentős összegre elkövetett hűtlen kezelés  a több százezres anyagi kár miatt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése