2011. február 22., kedd

Mélymagyar – Abonyi Henrikről

Kis-kunság Online
Az Echo TV Mélymagyar című műsora egy teljes adást szentelt a kiskunmajsai politikai helyzet, és Abonyi Henrik alpolgármester ügyének bemutatására. Bayer Zsolt Terbe Zoltánt, a Polgári Szövetség Majsáért elnökét kérdezte a jobboldal széthúzásáról, valamint az Abonyi Facebook oldaláról lementett beszélgetésekről.

Bayer Zsolt annak járt utána, hogy Kiskunmajsán hogyan vesztett a Fidesz mint a nyolc választókörzetben a 2010-es önkormányzati választásokon. Terbe Zoltán volt polgármester, a Polgári Szövetség Majsáért elnöke a műsorban elmondta: a jobboldalt a Fidesz, a Jobbik és a PSZM képviselte, a baloldal azonban összefogott és nyert. Közölte, 2007-ben ő is be akart lépni a Fideszbe, azonban ezt elutasította a párt helyi vezetése. Terbe Zoltán hozzátette: zárt világot alkot a Fidesz Kiskunmajsán.

Bayer Zsolt ezután Abonyi Henrik alpolgármester Facebook-os beszélgetéséről kérdezte a jobboldali politikust. A riporter meglepődve értesült az interjúban arról, hogy Abonyi a KDNP helyi elnöke, és a párt megyei alelnöke, valamint Kiskunfélegyházán intézményvezető a Darvas József Általános Iskolában. Terbe Zoltán megemlítette: az ügy kirobbanása után Abonyi Henrik vizsgálatot kezdeményezett a kiskunmajsai Dózsa György Gimnáziumban, ahol egyébként óraadó tanár, hogy kiderítse, az elmúlt ciklusban elnyert pályázatok szabályosak voltak-e. Terbe hangsúlyozta, az iskola igazgatója, Farkas Zoltán szintén a Polgári Szövetség Majsáért frakciójának tagja.
Február 21-én megtartották a rendkívüli ülést Kiskunmajsán, amit a PSZM kezdeményezett az alpolgármester leváltására. Faludi Tamás polgármester azonban nem terjesztette a képviselő-testület elé Abonyi Henrik lemondatását, így ő maradt az alpolgármester. Terbe Zoltán a Kis-kunságnak elmondta, azt javasolták, hogy Abonyi tegyen feljelentést a Facebook oldalának feltörése miatt csütörtökig, a soron következő közgyűlésig.
A műsort itt lehet megtekinteni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése