2011. január 29., szombat

Jutalom vagy citrom Kalocsa városképéért

A Kalocsai Városvédő Egyesület tagjai a közelmúltban tartották az éves közgyűlésüket, melynek egyik fő napirendi pontja egy izgalmas díj, amelyet a várostörténetet és arculatot figyelembe vevő épületfelújítók kaphatnak elismerésül, vagy éppen kritikus szándékkal. Az első jutalmazott már meg is van!



A városvédők létrehoztak egy díjat, a Kalocsa Városképéért elismerést, melyet ebben az évben adományoznak először. 

„Még nem szerveztük meg az átadási ceremóniát, de azt már megszavaztuk, hogy a díjat a Kereskedelmi és Hitelbank kapja, hiszen gyönyörűen újították fel a Szent István úti székházat. A rekonstrukció során figyelembe vették az épület történetiségét, architektúráját, és a reklámokat is úgy helyezték fel a homlokzatra, hogy az nem zavarja az összképet. Emellett valamennyien láthattuk, hogy az építtető takarékpénztár szimbólumát, a méhkaptárt is visszaállították az épület sarkán” – nyilatkozta Romsics Imre.


Az egyesület vezetője úgy véli, hogy a felújított bankfiók épülete híven példázza, miként lehet úgy elvégezni jelentős renoválást egy építményen, hogy az megfeleljen a mai kornak, de a városképet se bontsa meg. Így a bank és a társasház közösen kapja meg az év első negyedében az elismerést.



A városvédők egyébként azt tervezik, hogy minden évben megjutalmaznak egy-egy építkezést, amennyiben az adott esztendőben találnak a K&H épületéhez hasonló, jó példát.
„Azokra a beruházásokra is szeretnénk ráirányítani a figyelmet, melyek a város hagyományainak és tradícióinak a semmibevételével épülnek. Ezért a díj alapító okiratának az utolsó pontjában egy citrom-díj is szerepel. Az Oscar-díjjal párhuzamosan osztanak Arany Málnát is a legrosszabb színészeknek, filmeknek, hasonlóan a mi citrom-díjunkhoz” – jegyezte meg Romsics Imre, ám hangsúlyozta, hogy először a követendő példákat igyekeznek kiemelni és honorálni.




STVN
Kalohirek.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése