2010. december 17., péntek

A leváltott gazdasági- és pénzügyi bizottság elnökének nyilatkozata

A kiskunfélegyházi képviselő-testület december 15-i ülésén leváltotta posztjáról Gyenes Attilát a gazdasági- és pénzügyi bizottság elnökét. A döntést az illetékesek nem indokolták. A következőkben Gyenes Attila nyilatkozatát olvashatják, amelyet változtatás nélkül közlünk.


"Úgy érzem, bizottsági munkám során szakmai álláspontomat mindig a város érdekében alakítottam ki. Félegyháza jelenlegi gazdasági helyzetében nehéz kérdések adódnak, ennek során konfliktusok, feszültségek keletkezhetnek akár a frakción belül is. Bár véleményem szerint, ezeknek nem kellett volna kívülre kerülniük. Az elnöki tisztről való leváltásom nyolc ember döntése, ugyanakkor az sokat jelez számomra, hogy a testületben öten tartózkodtak, egy képviselő pedig nemmel szavazott a kérdésben. Természetesen a polgármester dönti el, kivel szeretne együtt  dolgozni."
 Tisztelettel: Gyenes Attila
Kiskunság.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése