2010. december 17., péntek

A kecskeméti MSZP elnöke karácsonyi kösztőjében nem volt sok köszönet

Király József a kecskeméti szocialisták elnöke, a városi képviselő-testületben lévő kis létszámú ellenzéki frakció vezetője a 2010-es év utolsó ülése előtt, az egész évet összefoglaló napirend előttivel "örvendeztette" meg a testületet és áldott békés karácsonyt és boldog új esztendőt kívánt minden kecskemétinek. 





"Tisztelt Polgármester Úr, Tisztelt Jegyző Asszony, Tisztelt Közgyűlés!

Köszönöm a szót.

Napirend előtti felszólalásomban szeretném röviden értékelni a 2010-es esztendőt.

Az év vége közeledtével szinte minden ember számot vet és sorba veszi, mi is történt az elmúlt 12 hónapban, mit csinált jól vagy rosszul, és elgondolkodik, mi az, amin változtathat majd az elkövetkezendő évben.

Milyen is volt az idei évünk? Iszonytatóan nehéz. Egy gazdasági világválság – többek szerint vége felé – mindenki várja, hogy mihamarabb pozitív változások jöjjenek, jobbra forduljon sorsunk. Nehéz volt az egyéneknek, a családoknak, a közösségeknek, a településeknek, a vállalkozásoknak, az országnak.

A politikai palettát teljesen átrajzoló két választás is erről tett tanúbizonyságot. Véleményem szerint a „büntetés” túl súlyosra sikeredett, a csodára pedig még nagyon sokat kell várnunk.

A „fülkeforradalmárok” éppen most rombolják azon demokratikus alapjogokat, melyekért több mint 20 éve bőszen harcoltak. Nemzeti összetartozásunkat hirdetményben deklarálják, a lelkünkben érzett elkötelezettségünk helyett.

Csorbult az Alkotmánybíróság hatásköre, a médiatörvény sajátosan értelmezi a sajtószabadságot, magánnyugdíjpénztári megtakarításunk elvész. Így a képzeletbeli karácsonyfa alá féligazságokba csomagolt ajándékok kerülnek, melyekről kibontás után derül ki, hogy nem reklamálhatók, nem kicserélhetők, hanem – ha tetszik, ha nem – hosszú évekig „hordanunk” kell.

Közben mindenki elfeledkezik arról, hogy az emberek békés életre, nyugalomra, biztonságra, jobb megélhetésre vágynak. Talán a karácsonyi várakozás, az Advent idején jut elég idő arra, hogy a mindennapok politikai harca mellett odafigyeljünk környezetünkre, családunkra, és arra a sok-sok emberre, aki így vagy úgy, de segítségre szorul. Remélem, lesz idő és szándék még az elkövetkezendő napokban arra, hogy szeretetünket, támogatásunkat megosszuk a rászorultakkal, és nem csinálunk ebből is presztízs harcot. 

A karácsonyfa díszítésekor, a csillogó-villogó díszek felhelyezésekor pedig jusson eszünkbe, hogy Jézus Krisztus születése egyszeri és megismételhetetlen ajándéka volt keresztény életünknek, vagyis Messiás csak egy volt.

A karácsonyfa alá fogadjanak el ajándékul egy ír közmondást: „Az emberek nem élhetnek másként, csak egymás oltalmában.”

Áldott és Békés Karácsonyt, és Boldog Új Esztendőt kívánok Kecskemét minden Polgárának a Magyar Szocialista Párt helyi szervezete és frakciója nevében.

Köszönöm figyelmüket."

Hírös.index

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése