2010. december 3., péntek

Egyetemista felvonuláson jártam

Felvonulást szerveztek egyetemisták az Alkotmánybíróság jogkörének csonkítása ellen. Már korábban sejteni lehetett, hogy több százan lesznek, mert 1700-nál is többen ígértek biztos részvételt a Facebook-on. Így aztán nagyon jól mutatott, a kb. 1000 ember vonult néhány fáklyával az az utcákon, miközben nagy pelyhekben hullott a hó. Az ELTE lágymányosi kampuszától, a Corvinus Egyetem (közgáz) érintésével az Egyetem térre az ELTE elé tartott a vonulás.

Schmitt Pál bánatára nemcsak magyar feliratok voltak (Kép: Georgsky)

  A menet elején lévő transzparens az esemény kemény jelmondatát idézte: "mi vagyunk a magyar jogállamban felnőtt első generáció. Ne mi legyünk az utolsó!". A menet közepén egy riksa haladt, amelyből jó kis zene szólt, ami még jobban feldobta a hangulatot.

A zenélő riksa és a hóesés (Kép: Georgsky)

Az esemény facebookján jelezték, hogy ez egy civil tüntetés és megkérték az aktív politikusokat, hogy ne jöjjenek el. Állítólag külön beszéltek néhány politikussal,a kinek feltűnése várható volt, így többen megrökönyödtek, amikor Schiffer András LMP frakcióvezető spontán szembejött a tüntetéssel. Az LMP pedig a az Egyetem téren elhelyezett plakátokkal és külön erre az alkalomra készített szórólapokkal is megjelent. Ezeken egy este 8-kor kezdődő, Daniel-Cohn Bendit beszélgetésre invitálták, az Európai Zöld Párt logójával. A szórólapon kifejezetten a diáktüntetés utáni programra invitáltak így az azokat osztó embereket nemcsak odafújta a szél...

Ennél érdekesebb volt, hogy a tömegben volt szerencsém észrevenni az indexvideó stábját, íme:

Indexvideó is ott volt ("Nino Gongadze" képe)


 Az Egyetem téren (is) többször skandálta a tömeg, hogy Helyzet Van, Helyzet Van, majd hamarosan elkezdődtek a beszédek. Nem véletlenül nem írtam szónoklatot, ugyanis nem szónokok, hanem "hétköznapi" egyetemisták, fiatalok olvasták fel tömör, lényegretörő mondanivalójukat. A 12 perces amatőr hangfelvételen hallhatóak a skandálások és az összes felszólaló is. (Nino Gongadze felvétele). A felvétel itt hallgatható meg.

Egyszóval: az egyetemisták megmutatták, hogy lehet gyűlölködés nélkül, jó hangulatban tüntetni a demokratikus jogokért. Félek, hogy még szükség lesz ilyenre.

(Még több kép a felvonulásról).

Piroslap

1 megjegyzés:

  1. Gratulálok! Igy kell tisztességesen / nem csürhe módjára!/6
    demontstrálni és az eseményt blogban visszaadni. Jó volt ezt a hangot hallani! Követni fogom a blogot.

    VálaszTörlés