2010. november 23., kedd

Jön a 6-os korhatárkarika


Új korosztályi besorolást akar a Fidesz és több magyar produkciót. Az összes közszolgálati hírműsort az MTI rakja majd össze – benyújtották az új médiatörvényt. 

174 oldalon 228 paragrafusból áll az új médiatörvény-tervezet, melynek benyújtói hat kategóriába soroltatnák a műsorokat, az eddigieket ugyanis megfejelnék egy hat éven aluliaknak nem ajánlott kategóriával. Van, amit este kilenctől, van, amit este tíztől hajnali ötig engedhetnek csak adásba, míg a hatos kategóriába tartozó műsorokat (jellemzően pornográfiát és erőszakot) soha.

régi-új karikák

I. kategória – korhatár nélküli műsorszám
II. kategória – 6 éves kor alatt nem ajánlott
III. kategória – 12 éves kor alatt nem ajánlott
IV. kategória – 16 éves kor alatt nem ajánlott
V. kategória – 18 éves kor alatt nem ajánlott
VI. kategória – szélsőségesen durva vagy pornográf műsorszám
A közszolgálati tévék műsoridejének több mint felét magyar műsorokkal kell megtölteni, a zenei rádiók adásának negyedét pedig magyar számok teszik majd ki. A tervezet készítői persze megengedőek, lehetőség van, hogy a csatornák és adók fokozatosan érjék el műsorrendjükben a kívánt arányt.

Az MTI feladata

A nemzeti hírügynökség a többi közszolgálati médiaszolgáltató számára kizárólagos joggal hírműsorokat gyárt, továbbá működteti a közszolgálati médiaszolgáltatók egységes hírportálját, a közszolgálati médiaszolgáltatók más internetes sajtótermékeit, továbbá az internetről elérhető, lekérhető médiaszolgáltatásait - olvasható az Országgyűlés honlapjára felkerült tervezetben.

A javaslat indoklása szerint ez nem jár együtt a hírműsorok műsoridejének csökkentésével, ugyanakkor lehetővé teszi, hogy a rendelkezésre álló kapacitások hatékonyabb kihasználásával tudósítson a közmédia egy-egy közéleti eseményről.

A fideszes politikusok - Cser-Palkovics András, Rogán Antal és Menczer Erzsébet - javaslata hatályon kívül helyezné a nemzeti hírügynökségről szóló 1996. évi törvényt, és a most beterjesztett indítványban mondaná ki a nemzeti hírügynökség különleges feladatait.

Tudósítók szerte a Kárpát-medencében

A nemzeti hírügynökség közszolgálati feladatainak ellátása érdekében az ország minden megyéjére és a fővárosra, valamint a Kárpát-medence magyarlakta területeire kiterjedő, az ország nemzetközi kapcsolatrendszerének és érdekeinek megfelelő külföldi tudósítói hálózatot működtet.
Az előterjesztés lefekteti a közszolgálati médiaszolgáltatás alapvető elveit. Eszerint a közszolgálati médiaszolgáltatás az államtól és a gazdasági szereplőktől függetlenül működik, a közszolgálati médiaszolgáltató vezetői és a tevékenységében részt vevők – a jogszabályok nyújtotta keretek között – szakmai autonómiát élveznek, rendszere biztosítja az elszámoltathatóságot és a társadalmi felügyelet megvalósulását, működésének biztosítása elsősorban a Magyar Köztársaságban élők közös áldozatvállalásával, állami finanszírozás mellett történik, tevékenysége nem irányulhat elsősorban nyereségszerzésre.

Az indítvány a közszolgálati médiaszolgáltatás céljai között említi a nemzeti, a közösségi, az európai identitás, a kultúra és a magyar nyelv ápolását és gazdagítását, a nemzeti összetartozás és a társadalmi integráció elősegítését, megerősítése, a házasság intézményének és a család értékének tiszteletben tartását, a fogyatékkal élőknek a médiaszolgáltatásokkal szemben támasztott sajátos igényeinek kielégítése, a határon túli magyarok anyaországgal való szellemi kapcsolattartásának lehetővé tételét.

Héttagú pénzosztás

A közszolgálati médiaszolgáltatók finanszírozására rendelkezésére álló összegnek a közszolgálati médiaszolgáltatók közötti elosztásáról a héttagú Közszolgálati Költségvetési Tanács dönt, amely minden év szeptember 30-ig határoz a következő évben a közszolgálati médiaszolgáltatók műsorszámaira, közszolgálati feladatainak ellátására rendelkezésre álló források elosztásáról.

Naprakész elszámolás

A közszolgálati médiaszolgáltató szerződéseiről külön nyilvántartást vezet. A nyilvántartásban naprakészen fel kell tüntetni a szerződő fél cégszerű azonosításához szükséges adatokat, valamint a szerződő felek által teljesítendő szolgáltatást és ellenszolgáltatást - áll a törvényjavaslatban.

A közszolgálati médiaszolgáltatók mentesülnek a társasági adó megfizetése alól és személyes illetékmentességet élveznek.
A közszolgálati médiaszolgáltatók gazdálkodását az Állami Számvevőszék ellenőrzi.

A javaslat kitér arra is, hogy a Médiatanács Köszolgálati Kódexet fogad el, amely a közszolgálati médiumok számára iránymutatást ad a médiaszolgáltatás megfelelő működési elveire vonatkozóan. A kódex megalkotásához és módosításához a Médiatanács mellett működő Médiatudományi Intézet nyújt szakmai támogatást.

fn.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése